csak nem használ a koszos, utcai és a vonaton kapható kaja a gyomromnak....

Hát igen, sajnos még mindig nem bír ki mindent a gyomrom. Másfél hónapig megkíméltem minden bizonytalan forrásból eredő vagy piszkosnak tűnő ételtől... De bízva az alkalmazkodó-képességében Chennaiban megkínáltam magam az utcán kapható purival, kukoricával, idlivel... Ezt még csak bírta is. Egyszer csak hozzá kell szokni... Annál is inkább, nem volt sok más lehetőségem.

Vagy étteremre pazaroltam a pénzem, az időm és kapcsolataimat is (hiszen senki nem akart velem étteremben időzni), vagy éltem csomagolt kekszeken, vagy ettem, amit mindenki más, aki nem magának főz (és Chennaiban nem tudtunk magunkra főzni). Mellesleg, barátnőm szavaival élve: "az utcai ételnek különleges aromája van".

Eleinte próbáltam meggyőzni, hogy az a bizonyos aroma nem hiszem, hogy hosszú távon javára válik a testünknek... de végül magam is az utcai, gurulós mobil pultoknál kötöttem ki... És tényleg finom az utcán sütött lepény, az egész nap a napon főtt kukorica-risz-hagyma-és még mi minden keveréke, a pani puri és a "tiszta" kézzel gyúrt riszlepény, az idli... Azt hiszem, ha az előző hónapokban nem kímélem volna magam, most azonnal kikészültem volna...

Így viszont csak a vonatút után lettem rosszul. Az indiai vonat mindennek a teteje... :) Itt nem lehet elmenekülni a kosztól, és nem tudunk mást enni, mint amit kínálnak... és 55 órára nem lehet előre bevásárolni... A kezemet kb. óránként mostam meg - felvállalva az iszonyat büdös mellékhelyiség meglátogatását ezzel, mégsem segített semmit. Az ülések, az ablak (ami mindig lecsukódott magától, így kénytelen voltam felnyitni), és minden más borzaszóan poros, koszos, ragadós volt...

És az ételeket itt vagy koszos újságpapírszeletben vagy banánlevélbe csomagolva árulták...

Megérkezve Shillongba, ágynak estem... 4 napig hasmenésem, lázam volt, fájt a fejem, a torkom, mindenem... De örömmel regisztráltam, hogy ezennel sokkal könnyebben bírtam a betegség nehézségeit, mint korábbi indiai utaim során... És Isten hamar helyreállította az egészségemet, hála Neki!

egy csepp Franciaország Indiában

Pondicherry - ma Puducherry - egy pici állam, egyetlen kikötőváros: India Franciaországa. Az egy évszázaddal ezelőtt francia fennhatóság alá tartozó város ma is híres indiai kiránduló- és vakációhely, elsősorban a franciák számára. Mindig is szerettem volna megnézni ezt a különös helyet... Mivel Chennai-tól csupán pár órára van busszal, január 2-án ellátogattunk ide indiai barátnőmmel.

A belváros francia, a külváros indiai. Annak idején csak "ville blanche", azaz fehér városként említették a fehérek, azaz franciák által lakott központi részt. Különös módon, a fehér városban ma már csak indiaiak laknak, de az épületek mind fehérek. Az egész város egy nagy fehér negyedként maradt meg a fejemben. Gyönyörű!

Viszont a "fekete város" (Ville Noir) nem fekete, hanem annál is inkább színes. Ilyen sok színes, rikitó színű házat egyetlen indiai városban sem láttam még. Egy helyi ember később elmondta mi az oka ennek: a festékeket árusító emberek itt azzal hitegetik az embereket (nem csak Pondicherryben, hanem az egsz környéken), hogy az istenek jobban megáldják a rikitóan színes házak lakóit, mint az átlagosakat... érdekes...

A város szintén a tengerparton fekszik, Chennaitól 160 km-re délre. Ez a part sziklás, de gyönyörű! Pondicherryben még Chennai-nál is melegebb volt, kb. 35 fok... Ez január elsején nagyon jól esett, sőt sok is volt. :)

Gyönyörű napot töltöttünk el ebben az érdekes városban, reggeltől estig gyalogolva... Estére el is szakadt a papucsom, így az utolsó szakaszt mezítláb voltam kénytelen megtenni... Hát, én, aki mindig is mezítlábas típus voltam, az indiai koszos utcától erősen visszariadtam... Alig vártam, hogy találjunk egy cipészt. Nem szerettem volna semmibe belelépni, amivel telítve volt az utca (a külváros, ahonnan a busz indult) - üvegdarabok, ételmaradékok, minden lehető állat ürüléke és még sok minden más... ufff... de szerencsére megúsztam! :)

Chennai

Chennai 6 órányi vonatútra van Bangalore-tól keletre, az Indiai Óceán partján...

Hogy miben más ez a két dél-indiai város?

Nos, Bangalore modern, viszonylag tiszta, decemberi hőmérséklete 25 fok körül van, és indiai mérce szerint nagyon rendezett, csendes, biztonságos és gazdag város..

Chennai viszont tipikus indiai város azzal a különbséggel, hogy a tengerpart miatt talán jóval több gazdag ember él itt.. de koszos, poros, kesze-kusza, stresszes, meleg és hatalmas...

Viszont Chennai-ban igazán éreztem, hogy délen vagyok, nem északon... alig ért valaki hindiül (a helyi nyelv a telugu/tamil), szinte csak kókuszos ételt kapni (erről híres Dél-India), és az emberek többsége sötét bőrű és nagyon-nagyon furán beszél angolul (már aki egyáltalán beszél)...

Viszont a tenger számomra minden koszt, dudát, fura ételt és stresszt "elmosott" :) A tengerparton üldögélve újra és újra az egykori vasárnapi iskolás dal jutott eszembe: "Olyan békét (adj Uram), mint a tenger..." Mindig lenyugtatott, elcsendesített és "feltöltött" :) Itt nem szabad úszni a tengerben, nincsen kiépítve a part szinte sehol, de a lábáztatás, kagyló gyűjtögetés és a parton ücsörgés is mindent felülmúlt! Milyen régóta vágytam rá, hogy lássam végre az indiai tengerpartot... Eddig (Bombayt (Mumbai) kivéve) még csak a szárazföldön jártam Indiában...

Chennaiba barátnőm különböző barátait meglátogatni jöttünk, valamint megünnepelni az új évet... :) (folyt. köv)

Csodás kirándulás

Tegnap előtt egész napos kirándulásra indultunk a Hogenakkal Vízeséshez. Az odaút kb 4 és fél órát vett igénybe - fele csodás autópályán, fele rögös országúton falukon át.


A Hogenakkal vízesés a dél-indiai Tamil Nadu és Karnataka államok határánál található Dél-India egyik legnagyobb folyóján, a Kaverin.

Hogenakkal (füstölgő sziklák, tamil) India legnagyobb vízesése, mégsem találkoztam egyetlen külföldi turistával sem...

Indiában most éppen száraz, hűvös évszak van, így a vízesés nem olyan hatalmas és erőteljes, mint a monszun ideje alatt, de így is csodálatos! :)

A legnagyobb esés 20 méteres...

Külön izgalmas a csónakázás. Kb 2 méter átmérőjű, kerek bambusznádból szőtt és bitumenszerű anyaggal bevont csónakokkal visznek minket végig a folyó csendesebb részén, a vízesés után... Nagyon izgi... és nagyon gyönyörű! :)



Egyes részeken lábbal kel átkelni, közvetlenül egy-egy esés után, sőt akár meg is lehet "zuhanyozni" a kisebb vízeséseknél. :)

Fél órás csónakázás után megérkeztünk a folyónak egy csendes, lassúbb folyású részéhez, és kikötöttünk egy homokszigeten...


A folyóból fogott halat, valamint krumplikrokettet (itt alu csop), spenótot (a leveleket csak forró vízzel leforrázva) és természetesen riszt főztünk...

Ebéd után jót fürödtünk a sekély partszakaszon..

Majd 4 óra eltelte után visszaindultunk a vízesésekhez. Eddigre a folyó felső szakaszánál megnyitották a gátat, így jelentősen megnőtt a vízhozam... Nem volt könnyű dolga az evezősünknek

(helyi ember, a csónakkal együtt "jár")...



DE ügyesen megoldotta a nehéz szakaszokon is. Nem egyszerű kerek csónakokon evezni, viszont talán sokkal biztonságosabb.

A gyönyörű élményhez gyönyörű időt is kaptunk a Teremtőtől, így nagyon élveztük ezt a napot!!
Reggel 6-kor indultunk és este 11-re értünk haza.

Bangalore

Nos, múlt kedden érkeztünk meg Bangalore-ba... Hát ilyen modern, tiszta és szervezett indiai várost még nem láttam... Nem kell egy német városra gondolni, de indiai körülmények közt megdöbbentő, hogy van közlekedési lámpa, aminek engedelmeskednek is többnyire, vannak rendes üzletek, sőt szupermarketek és bevásárló központok, nem árassza el az utcákat a kosz, nem nyitott a szenyvízcsatorna, mint a többi városban, és tehén is alig van az utcákon...

Nem semmi! India egyik legnagyobb százalékban keresztények által lakott városa!

Olyan karácsonyi dekoráció van az utcákon, házakon, hogy csak úgy csillog az egész város! :)

Itt is van egy-két szegénynegyed, és koldusok is vannak, de sokkal kevesebb, mint Észak-Indiában.

Bangalore India technológiai fővárosa. A város szélén található egy egész nagy negyed, amit csak "Electronic City"-nek hívnak. Itt csupa modern toronyház, TV torony, call center, kutató központ és hasonló épületek vannak.

Ezentúl az utak is sokkal jobbak, mint északon. Az autópályáról nem is beszélve. 10 nap után még mindig egyik csodálkozásból esek a másikba, és még mindig nehéz felfogni, hogy ez ugyanaz az India, amit eddig láttam...

Mindennap barátnőm és unokatestvérei (akiknél lakunk most) ismerőseit, rokonait látogatjuk sorra. Legtöbben a barátnőm törzsi nyelvét, a tankhult beszélik, ami nekem hallásra nagyon vicces. Eleinte kuncogtam rajtuk, egy idő után nagyon idegesítővé vált, hogy semmit sem értek az egész beszélgetésből, és így úgy érzem, mint ha nem is lennék közöttük, mintha észre sem vennének... de tegnapra már egész jól megszoktam. Tegnap este kb 15 tankhullal vacsoráztam együtt... Egész idő alatt (mikor éppen nem ettünk), a könyvemet olvastam. Így én sem zavartam őket, ők sem engem... :)

Bangalore nagyon tetszik, szívesen ideköltöznék, ha üzleti célból vagy dolgozni lennék Indiában... de mivel nem ez a célom, szívesebben maradok a koszosabb, szervezetlen, "gubancos" Északon. :)

46 óra vonaton... 3.rész

Nos, sok mindenről írtam már, de még mindig nem válaszoltam a kérdésre, hogy miért is szeretem a vonatozást Indiában.

Hadd mondjam el előbb, hogy miért NEM szeretem: :)

- a mellékhelyiségek tisztaságáról nem nyitnék külön bekezdést...

- a tömegről már beszéltem

- a kalaúz múltkor kijelentette, hogy mivel nem beszélek jól hindiül, nem köteles segíteni nekem... azt mondta az indiai vonat az indiaiaknak van, és ő nem köteles tudni angolul... igaza is van, de jól tudott angolul... (amúgy a kedves és igenlő válaszom miatt mégis csak hajlandó volt segíteni - angolul). Külföldi létemre kasztonkívüli vagyok a hinduk szemében... De nem baj, megtanulok hindiül! :)

- a csótány, patkány és pók nem ritka vendég, főleg a legalsóbb osztályon, ahol mi utaztunk

- az árusok éjjel-nappal kiabálva préselik át magukat az utasokon... Alapvetően nincs velük bajom, de egy idő után elég idegesítőek. Aki nem járt még keleten, el sem tudja képzelni, miket nem árulnak ezek az árusok. Csak egy-két példa: cipőfűző, mobiltöltő, megpucolt uborba, indiai csemegék, tea, kávé, gyertya, ékszerek, szent képek, papucs, fehérnemű, gyümölcsök, kis zacskókban dohány, stb stb.

Az árusok mellett még további sok érdekes ember jön-megy a folyosókon:

- koldusok

- takarítók - vagyis négykézláb a földön kúszó sepregetők, akik szintén koldulnak

- transzfesztíták - akik gyönyörű szárikban, ékszerekkel felszerelve koldulnak ... nem semmi... méghozzá olyan erőszakosan, hogy attól fél az ember, hogy megverik, ha nem ad nekik... el sem hiszem

- mutatványos-kolduló gyerekek. Ők összetörik a szívemet minden alkalommal... 3-4-5-6 éves kisgyerekek az anyukájukkal. Az anya leül a földre és dobol. A kisgyerekek a ritmusra pörgetik a pompomos sapkájukat, átbújnak a kis fémkarikájukon, énekelnek és bukfenceznek a mocsokban... és utána kis tálkával járkálnak körbe. Az egyik 4 éves forma kisfiú nagyon megsiratott... vagy egy fél óráig nem tudtam "magamhoz térni". Annyira látszott rajta, hogy teljesen ki van fáradva, utálja amit csinálnia kell, és érzi a megalázott voltát a "munkájának"... Miért kell egy 4 éves kisgyereknek ilyen megalázó módon fenntartania magát???? Istenem, úgy szeretnék segíteni az ilyen gyerekeknek!! Az hogy adok valami ennivalót vagy pár fillért nekik, nem segít hosszú távon... :( Mit lehetne tenni?

- ezen túl jönnek cipészek, cipzár-javítók, hindu vallásos matrákat kántáló koldusok stb..

- a sok üléstől teljesen begörcsöl, bezsibbad és megfájdul a hátam, a nyakam, a fenekem, a lábam... 46 óra ülés elég fárasztó... és nincs hely arra, hogy felálljak..

- harcolni kell az ülőhelyért... a fekvőhelyről nem is beszélve

Hát, ez csupán egy pár ok arra, hogy utáljam a vonatozást... De nem utálom!! :)

Szeretek vonatozni Indiában, mert:

- sok embert lehet megismerni

- jókat lehet beszélgetni

- órákig csodálhatom a gyönyörű indiai tájat az ablakból

- lehet sokat olvasni, ami jól is jön, mert az egyetemről elég sok olvasni-tanulnivalót kaptam

- még inkább meg lehet ismerni az indiai kultúrát

- gyakorolhatom a hindit

- szinte minden szükségeset beszerezhetek útközben az árusoktól (mindeddig semmit sem vettem ugyan ételen kívül)

- van időm naplót írni (az elmúlt két hét eseményeit most írtam le)

Az indiai vonatozás egyszerűen élvezetes, vicces és kalandos!

Már alig várom, hogy induljunk haza! Ezennel 54 órát leszünk majd a vonaton... :)

Ha készülsz Indiába, mindenképp próbáld ki a vonatot - egy fél napos útra legalább! :) De előtte írj nekem, hogy adhassak néhány jó tanácsot! :)

46 órás vonatút... 2. rész

6 órája vonatoztunk már - amennyit Magyarországon talán sosem... és még nem volt ülőhelyünk. Barátnőm elkezdett kiabálni a fiatalemberekkel, majd a kalaúzzal is... Én csak bíztam az Úr gondoskodásában. Tudtam, hogy aki eddig is mindenben gondot viselt rólam, ebben a helyzetben is fog adni valami megoldást. Míg a barátnőm kiharcolt magának egy ülőhelyet a helyünkön (egy embert sikerült rávennie, hogy átadja a helyét, a másik 3 ott maradt), én arréb találtam egy helyet. Egy Sikkim állam beli (Észak-India) család köreibe kerültem. Nem tudom, hogy a fehér bőröm miatt, vagy egyszerűen szeretetből, de teljesen befogadtak maguk közé. Helyet adtak, a csomagjainkat betették a saját üléseik alá, közé, aztán még az otthonról hozott híres sikkimi narancsukkal és ételeikkel is megkínáltak. Képet is készítettek velem. :)
A kérdés az volt, hogy hol alszunk éjjel? Ülni még csak tud jóval több ember, mint akinek helye van, de aludni?
De Isten csodás módon gondot viselt ránk! Barátnőm mellé végül csak egy kis gyereket tettek aludni, én pedig a csomagjainkon aludtam el először. Mikor egy óra után felébredtem, a Sikkim család szinte kényszerített, hogy feküdjek le az egyik padra ("ágyra"). Ketten egymás mellé feküdtek (ami nagy áldozat, mert ezek a padok nagyon keskenyek), csak hogy átadhassák a helyüket nekem. Nem semmi... Majdnem elsírtam magam! Mennyire gondoskodó az én Istenem! És mennyire szeretem az indiaiakat!! :) Ezért jöttem Indiába! :)