elkészültem a tanulmánnyal

Elkészültem a Langkarcha faluról készített tanulmányommal, amit az egyetemi programra kellett csinálnom. Elő is adtam Delhiben, és nagyon nagy tetszést aratott... :)
Aki szeretné elolvasni és még nem kapta meg tőlem emilben, az írjon, és átküldöm!! :)

Langkarcha - képek

A faluhoz egyik legközelebb eső forráska, ahol a gyerekek (is) fürdenek...

mindent így a fejükhöz rögzítve, a hátukon cipelnek itt az emberek...

a budi az "őrökkel" :)

a családdal akik első alkalommal vendégül látták a csoportunkat 4 napra

kutya-malac barátság :)

a falu iskolája... se pad, se tábla, se tanár... a falu csupán 10 %a tud írni-olvasni

a vizet a falu széléről, a dzsungelből kell hozni... a gyereket meg nem lehet otthon hagyni egyedül... (a nagyobbak szana-szét játszanak)

egy közeli még kisebb falu lakói nznek minket, ahogy éneklünk a szomszéd ház verandáján

a konyha, ahol főztek ránk... meg a disznókra :)

egy tipikus ház a faluban

Az előző bejegyzésben írtam a faluról pár szót (akit érdekel még mélyebben, írjon, és átküldöm a tanulmányt, amit az egyetemre készítek).

Langkarcha - a falu, ahova a szivem húz

Langkarcha, India Assam államának Karbi Anglong vidékének dél-nyugati csücskében egy 70 háztartásból álló kis falu - ami az alig ismert Sakachep népcsoport legnagyobb falva az államban...
Ez a falu egy tipikus 'világvégi' indiai falu - minden higiénia, iskola, orvosi ellátás, elektromosság és megfelelő vízellátás nélkül...
Egy felmérést végzek most itt - szociális, egészségügyi, törzsi, vallási és fejlesztési szempontból... Ez az egyik egyetemi munkám... Ha elkészülök vele, átküldöm mindenkinek, aki ír nekem, hogy érdekli!! szal kommenteljetek az emilcímetekkel vagy írjatok emilt vagy facebookon, hogy kéritek, s akkor küldöm hamarosan!
10 napom van még, hogy elkészüljek vele, mert Márc 20-25 delhiben lesz a következő intenzív egyetemi kurzus, ahol prezentálnom kell...
Ez egy keresztény falu, de a körülötte levő még kisebb falvak (van amelyik csak 40-50 lélekszámú) karbi animisták, hinduk illetve névleg keresztények... Erről is írok sokat a tanulmányomban...
Nem is tudom mit írjak meg ide, és mi az amit érdemese csak azoknak hagynom, akiket tényleg érdekel :)
De inkább beszéljenek a képek... :)

vegre ujra szabad vagyok...

Megint eltelt ujabb 3 het, azota hogy megigertem, tobbet irok majd.. ezer bocsanat, kedves barataim!!!! Itt volt ket kulfoldi csoport, veluk kellett lennem ejjel-nappal az utobbi hetekben..
De most mar ujra szabad vagyok. Ujra tobb idom van az internetre. Azonban most valami nincs rendben a sajat net-kapcsolatommal, es csak internetkavezobol tudok irni, igy nem tudok ekezetet hasznalni.. Sorry!
Nos, az utobbi hetekben elsosorban utcagyerekek fele es nyomornegyedekben szolgaltunk, illetve kulonbozo falvakban jartunk. Mindegyik nagyon erdekes volt! Olyan nagy orom tolt el, mikor a kulfoldi csoportok elmennek, de nekem nem kell mennem, hanem maradhatok, folytathatom, amibe belekezdtunk! :)
Most nincsenek nalam a kepek sem, mert itt nem tudok pendrive-ot hasznalni az internetkavezoban, de amint lesz netem ujra, felteszek sok kepet es sok sztorit, megigerem!!
Am en is hianyolom az e-mail-eiteket... Jo lenne hallani feloletek!!! Sokatoktol azota nem hallottam, hogy eljottem, vagy legalabbis hetek ota nem irtatok!!! Tudom, ez azert van, mert en sem irtam, de most igyekszem behozni magam... :)
Addig is mindenkit puszilok!

de rég írtam...

Kedves olvasóim, kedves barátok!!
Tudom, hogy már majdnem ezer éve (avagy kb egy hónapja) nem írtam ide semmit...
Nem tűntem el, és Istennek hála, semmi bajom sincs... A gyomorgondom is hamar rendbejött.
Csupán nagyon besűrűsödtek a napjaim az elmúlt hónapban.
Mik is történtek január közepe óta??
Először is 7-én hazajöttünk barátnőmmel Chennaiból, napokig takarítottuk a házat, majd egy pár napot - mindent félretéve - Isten jelenlétében töltöttem. Ezután sűrűsödtek be a napjaim igazán...
Egy hosszú hétvégét töltöttem 15 másik fiatallal egy kicsi faluban Assam államban... Erről mindenképp írok külön bejegyzést, mert ez egy igazán különleges élmény volt. :)
Aztán mire hazaértem, már itt várt egy külföldi csoport, majd két nap múlva megérkezett a következő is... Az egyik diákcsoport a mi kollégiumunkban lakik most egy hónapig, így mi főzünk rájuk a barátnőmmel. A másik csoport nem velünk lakik, de én vagyok a felelős a programjaik megszervezéséért... Ez elég fárasztó feladat sokszor. Rengeteg telefonhívás, e-mail, szervezkedés, minden kérésük fejbentartása és teljesítése, kisebb-nagyobb gondjaik megoldása... De élvezem! Élvezem a házigazda szerepet! :) Az itteni barátaim és ez a csoport is teljesen "helyi"-ként kezel már :) Velük olyan helyekre is eljutok most, ahol amúgy még magam sem jártam, vagy csak nagyon rég vagy ritkán... Elmentünk gyerekotthonokba, utcagyerekekkel is foglalkoztunk, meg a helyi diákoknak is szervezünk mindenféle programot...
Mindeközben ott vannak a mindennapos teendők, már vagy egy hete gyűlik a mosnivalóm, takarítani is kell, és az egyetemi kötelező olvasmányok halma is nagyon lassan csökken...
Egy szóval nem unatkozom!!
De élvezem az életet, nagyon hálás vagyok a sok barátért, örömmel kelek mindennap, és igyekszem mindenkinek az áldására lenni!!!

csak nem használ a koszos, utcai és a vonaton kapható kaja a gyomromnak....

Hát igen, sajnos még mindig nem bír ki mindent a gyomrom. Másfél hónapig megkíméltem minden bizonytalan forrásból eredő vagy piszkosnak tűnő ételtől... De bízva az alkalmazkodó-képességében Chennaiban megkínáltam magam az utcán kapható purival, kukoricával, idlivel... Ezt még csak bírta is. Egyszer csak hozzá kell szokni... Annál is inkább, nem volt sok más lehetőségem.

Vagy étteremre pazaroltam a pénzem, az időm és kapcsolataimat is (hiszen senki nem akart velem étteremben időzni), vagy éltem csomagolt kekszeken, vagy ettem, amit mindenki más, aki nem magának főz (és Chennaiban nem tudtunk magunkra főzni). Mellesleg, barátnőm szavaival élve: "az utcai ételnek különleges aromája van".

Eleinte próbáltam meggyőzni, hogy az a bizonyos aroma nem hiszem, hogy hosszú távon javára válik a testünknek... de végül magam is az utcai, gurulós mobil pultoknál kötöttem ki... És tényleg finom az utcán sütött lepény, az egész nap a napon főtt kukorica-risz-hagyma-és még mi minden keveréke, a pani puri és a "tiszta" kézzel gyúrt riszlepény, az idli... Azt hiszem, ha az előző hónapokban nem kímélem volna magam, most azonnal kikészültem volna...

Így viszont csak a vonatút után lettem rosszul. Az indiai vonat mindennek a teteje... :) Itt nem lehet elmenekülni a kosztól, és nem tudunk mást enni, mint amit kínálnak... és 55 órára nem lehet előre bevásárolni... A kezemet kb. óránként mostam meg - felvállalva az iszonyat büdös mellékhelyiség meglátogatását ezzel, mégsem segített semmit. Az ülések, az ablak (ami mindig lecsukódott magától, így kénytelen voltam felnyitni), és minden más borzaszóan poros, koszos, ragadós volt...

És az ételeket itt vagy koszos újságpapírszeletben vagy banánlevélbe csomagolva árulták...

Megérkezve Shillongba, ágynak estem... 4 napig hasmenésem, lázam volt, fájt a fejem, a torkom, mindenem... De örömmel regisztráltam, hogy ezennel sokkal könnyebben bírtam a betegség nehézségeit, mint korábbi indiai utaim során... És Isten hamar helyreállította az egészségemet, hála Neki!

egy csepp Franciaország Indiában

Pondicherry - ma Puducherry - egy pici állam, egyetlen kikötőváros: India Franciaországa. Az egy évszázaddal ezelőtt francia fennhatóság alá tartozó város ma is híres indiai kiránduló- és vakációhely, elsősorban a franciák számára. Mindig is szerettem volna megnézni ezt a különös helyet... Mivel Chennai-tól csupán pár órára van busszal, január 2-án ellátogattunk ide indiai barátnőmmel.

A belváros francia, a külváros indiai. Annak idején csak "ville blanche", azaz fehér városként említették a fehérek, azaz franciák által lakott központi részt. Különös módon, a fehér városban ma már csak indiaiak laknak, de az épületek mind fehérek. Az egész város egy nagy fehér negyedként maradt meg a fejemben. Gyönyörű!

Viszont a "fekete város" (Ville Noir) nem fekete, hanem annál is inkább színes. Ilyen sok színes, rikitó színű házat egyetlen indiai városban sem láttam még. Egy helyi ember később elmondta mi az oka ennek: a festékeket árusító emberek itt azzal hitegetik az embereket (nem csak Pondicherryben, hanem az egsz környéken), hogy az istenek jobban megáldják a rikitóan színes házak lakóit, mint az átlagosakat... érdekes...

A város szintén a tengerparton fekszik, Chennaitól 160 km-re délre. Ez a part sziklás, de gyönyörű! Pondicherryben még Chennai-nál is melegebb volt, kb. 35 fok... Ez január elsején nagyon jól esett, sőt sok is volt. :)

Gyönyörű napot töltöttünk el ebben az érdekes városban, reggeltől estig gyalogolva... Estére el is szakadt a papucsom, így az utolsó szakaszt mezítláb voltam kénytelen megtenni... Hát, én, aki mindig is mezítlábas típus voltam, az indiai koszos utcától erősen visszariadtam... Alig vártam, hogy találjunk egy cipészt. Nem szerettem volna semmibe belelépni, amivel telítve volt az utca (a külváros, ahonnan a busz indult) - üvegdarabok, ételmaradékok, minden lehető állat ürüléke és még sok minden más... ufff... de szerencsére megúsztam! :)